Gül Baba-ház Kőszeg - A Gül Baba-ház Kőszeg belvárosban, a várral szemben műemlékházban, 4 fő részére, antik bútorokkal berendezett, 2 szoba hallos lakás.

Kőszegi Szüret, Nemzetközi Fúvószenekari Találkozó

Kőszeg legtöbb embert megmozgató rendezvénye a KŐSZEGI SZÜRET, valamint az ehhez szorosan kapcsolódó Nemzetközi Fúvószenekari Találkozó. A háromnapos programsorozat immár több mint két évtizede mozgatja meg a város lakosságát, hiszen központi eseménye a minden év szeptember utolsó szombatján tartandó szüreti karnevál.

Ezen a programon felvonul a város apraja-nagyja, az iskolák, civil szervezetek, cégek különböző mókás jelmezekben. A felvonulás köré épül a további két nap programja, mely pénteken este fúvósszerenáddal indul és vasárnap könnyed zenei programmal zárul. Szombaton délelőtt tartjuk a városunkba érkező zenekarok zenés fogadását, ami esetenként 6 és 10 zenekar között változik. Szombaton ezektől a zenekaroktól hangos az egész város. Délidőben minden nagyobb vendéglőben fúvószene szól. A felvonulás után a város különböző pontjain lehet népzenét és néptáncot, modern táncot és fúvószenét nézni és hallgatni. A szombat estét a fúvós show zárja a Károly Róbert téren felállított rendezvénysátorban. Vasárnap kora délután a gyermekeknek nekik szóló műsorral, majd a még itt lévő vendégzenekarok térzenéje hallható, végül pedig a könnyebb műfajt játszó zenekarok koncertjeivel zárul a háromnapos fesztivál.

Szobafoglalás
Érkezés:
Elutazás:
Promóciós kód: